ISO/TS 16949 QS 9000, VDA

ISO/TS 16949 QS 9000, VDA


Egy átlagos gépkocsi több tízezer alkatrészből áll. A gépkocsikat előállító gyárak kezdetben szinte minden alkatrészt maguk készítettek és szerelték be a termékbe. A tömegtermelés beindításával, a szabványosított alkatrészek, részegységek kialakításával lehetőség nyílt arra, hogy a gépkocsiba beszerelendő egyes alkatrészeket már nem a gépkocsit gyártó vállalat, hanem beszállítók állítsák elő.

A gyártás és a szállítási háttér fejlődésével, szinte minden nagy autógyár köré kiépült az alkatrész szállítói háttér. Egyes autógyárak "szinte" már csak összeszerelő üzemi tevékenységet végeznek, hiszen tevékenységük "csak" a beszállított alkatrészek "összeszerelésére" korlátozódik. Az így kialakult struktúra két veszélyt is hordozott magában. Egyrészről a nagy számú szállítói háttér (egyes autógyáraknál a szállítók száma eléri a tízezret) egy idő után már átláthatatlan, kezelhetetlen, másrészt az autók minősége jószerével a szállítóknál dőlt el, hiszen az autógyárnak a már beszállított alkatrészek minőségére nem volt befolyása, azoknak csak a megfelelőségét tudta ellenőrizni, egy igen nagy dolgozói létszámot igénylő idegenáru ellenőrzési rendszer működtetésével. Ezekre a veszélyekre az autógyárak a következő válaszokat adták:
  • Áttérés olyan szállítói háttérre, ahol nem sok kis szállító van, hanem nagy részegység szállítók (kormánymű, motor, futómű, elektromos rendszerek, fékrendszerek, stb.). Ezek az elsődleges részegység beszállítók felügyelik a hozzájuk alkatrészeket, termékeket beszállító alvállalkozókat. Tehát az autógyárak többlépcsős beszállítói rendszert alakítanak ki és az albeszállítói felügyeletet áteszik a nagy részegység szállítók felelősségi körébe.
  • Minőségbiztosítási, minőségirányítási rendszerek alkalmazásának megkövetelése a szállítóktól.
A minőségbiztosítási, minőségirányítási rendszerek megkövetelése a szállítói háttértől több előnnyel is járt. Javult és egyenletessé vált a beszállított alkatrészek minősége. Az egyenletesen megbízható minőség szükségtelenné tette az autógyáraknál működtetett nagyszámú idegenáru átvételi rendszereket. Kialakulhatott a just in time gyártási rendszer.

Az autógyárak a minőségbiztosítási rendszer szállítói alkalmazásánál kezdetben önállóan dolgozták ki a minőségbiztosítási követelményeket, mint például: a Chrysler a Supplier Quality Assurance Manua -t, a Ford a Q-101 Quality System Standard-t, és a General Motors a NAO Targets for Excellence-t. Mivel a szállítók általában nem csak egy autógyárnak szállítanak, ezért több autógyári vevő esetén a szállítóknak minden egyes autógyár minőségügyi specifikációjának, követelményrendszerének meg kellett felelniük. Ráadásul az autógyárak ezt a minőségügyi rendszer megfelelőséget és alkalmazást önállóan ellenőrizték, auditálták, így a szállítók szinte minden "héten" számíthattak a különféle vevői auditálásokra. Felmerült az igény az autóipari vevői minőségügyi követelményrendszerek egységesítésére. Ezért a három nagy amerikai autógyár (Chrysler, Ford, GM) elkészítette közös beszállítói követelményrendszerét, melyet QS 9000-nek neveztek el. A QS 9000 létrejöttekor abban is megállapodtak az autógyárak, hogy az egyes vevői auditálások helyett elfogadnak egy független "harmadik" fél általi auditálást is, bár például a FORD a mai napig sok esetben a harmadik fél általi tanúsítás megléte mellett elvégzi a vevő általi auditálást FORD Q1 szerint.

A szállítói követelményrendszerek kidolgozását nem csak az amerikai autógyárak végezték el, hanem több, nagy autóipari bázissal rendelkező európai ország is. Németországban az autógyárak, a nagy autóipari szállítók és a minőségügyi rendszereket tanúsító cégek fogtak össze és készítették el a VDA követelményrendszert. Ugyanez megtörtént Franciaországban (EAQF: Evaluation Aptitude Qualité Fournisseur) és Olaszországban (AVSQ: Valutazione Sistemi Qualitá) is. Ezek a követelményrendszerek felépítésükben, előírásaikban hasonlóak, és szinte mindegyik az ISO 9001-es szabvány sorozatot veszi alapul és egészíti ki autóipari követelményekkel.

A termék előállítók világméretű globalizációja azt eredményezte, hogy számos autóipari termék előállító és szállító nem csak egy autógyárnak szállít be, hanem egyszerre többnek is. Ezeknél a szállítóknál alkalmazott minőségügyi rendszereknél ugyanaz a probléma merült fel, mint az amerikai autógyárakhoz beszállítók esetén. Amennyiben egy autógyári beszállító termékeket ad el amerikai, német és francia autógyárnak, mind a három autógyár által megkövetelt minőségügyi rendszer tanúsítvánnyal rendelkeznie kell.

A megoldás az előző problémához hasonló, felmerült az igény az egyes autógyári követelményrendszerek egységesítésére és szabványosítására. Ezért az autógyárak, a nemzetközi szabványosítási szervezettel (ISO) közösen, a meglévő követelményrendszereik hasonlóságai alapján kidolgozták az ISO/TS 16949. szabványt, melynek első verzióját 1999 márciusában, majd a felülvizsgált változatot 2002 márciusában adták ki.

A szabvány kiadásának egyik deklarált célja, hogy felváltsa az országspecifikus autóipari követelményrendszereket. Kezdetben ez a cél nehezen teljesült, az autógyárak továbbra is ragaszkodtak a saját minőségügyi követelményrendszereik alkalmazásához, de eközben az autóiparban is felgyorsult a gyártó cégek egyesülési, szövetkezési folyamata (elég csak a Daimler és a Chryler, vagy az Opel és a Fiat szövetségére gondolni). Ez nagymértékben elősegítette, segíti az ISO/TS 16949. szabvány vevői elfogadási és elterjedési folyamatát. Jelen pillanatban csak az ISO/TS 16949 és VDA tanúsítás létezik, a QS 9000 tanúsítvány kiállítás 2005. decemberétől megszűnt.

Az autóipari követelményrendszerek felépítése közel azonos. Alapként az ISO 9001-es szabványt alkalmazzák és minden egyes szabványpontot kiegészítenek autóipari követelményekkel. Az előírások tényleges megadásán túlmenően az autóipari előírások alkalmazásának elősegítésére kiegészítő kézikönyvek állnak rendelkezésre minden autóipari követelményrendszernél, így például a VDA kiegészítő kézikönyvei, a teljesség igénye nélkül:
  • 1. kötet: Feljegyzések vezetése
    A minőségi követelmények és feljegyzések dokumentálásának, archiválásának alapelvei
  • 2. kötet: A szállítások minőségbiztosítása
    - A szállító kiválasztása / ellenőrzése / minőségteljesítmény a sorozatgyártásban
  • 3. kötet: A gépjárműgyártók és szállítók megbízhatóságának biztosítása
    - Eljárások és példák
  • 4. kötet (Ringbuch): A minőség biztosítása sorozatgyártás előtt
    - Folyamatok, módszerek
  • 4. kötet 3. rész: A minőség biztosítása sorozatgyártás előtt
    - Projekttervezés
  • 5. kötet: A mérési folyamatok alkalmasságának megítélése
  • 6. kötet: A minőségaudit alapelvei
  • 6. kötet 1. rész: MIR-rendszeraudit
  • 6. kötet 2. rész: Rendszeraudit - szolgáltatások
  • 6. kötet 3. rész: Folyamataudit
  • 6. kötet 5. rész: Termékaudit
  • 7. kötet: A minőségadat-csere alapelvei
    - Minőségadat jelentések lebonyolítása
  • 8. kötet: A minőségirányítás alapelvei az utánfutó-, felépítmény- és konténergyártóknál
  • 9. kötet: Kibocsátás és fogyasztás
  • 18. kötet 8. rész: Irányelvek az Automotive Excellence eléréséhez, egy átfogó mutatórendszer megalkotásához
A QS 9000 kiegészítő kézikönyvei, a teljeség igénye nélkül:
  • QSA Quality System Assessment Minőségügyi rendszerek felülvizsgálata (második kiadás, 1998)
  • MSA Measurement Systems Analysis Mérőrendszerek felülvizsgálata (második kiadás, 1995)
  • SPC Fundamental Statistical Process Control Statisztikai Folyamatszabályozás alapjai (első kiadás, 1992)
  • PPAP Production Part Approval Process Gyártásengedélyezés folyamata (harmadik kiadás, 1999)
  • FMEA Potential Failure Mode and Effects Analysis, Hiba- Mód- és Hatáselemzés (harmadik kiadás , 2001)
  • APQP Advanced Product Quality Planning and Control Plan, Korszerű Termékminőség Tervezés és Ellenőrzési terv (első kiadás, 1994)
Az aktuális VDA – QS 9000 kötetek magyar szakmai oktatási anyagát elkészítettük, melyek megrendelhetőek.

Az ISO/TS 16949 szabvány felépítése is hasonló ezekhez a követelményrendszerekhez. Alapja az ISO 9001-es szabvány, minden szabványpontban autóipari kiegészítésekkel. A különbség abban áll, hogy az ISO/TS 16949 nem rendelkezik kiegészítő kézikönyvekkel, hanem minden esetben a VDA-ban és a QS 9000-ben meglévő kézikönyvekre hivatkozik, mint alkalmazási előírásokra. Ez a szabvány nem "törli" el véglegesen a régi autóipari követelményrendszereket, csak az alapkövetelményeket és a szabványok szerkezetét egységesíti. Az autóipari kiegészítéseknél meghagyja az egyes autógyárak szabadságát, hogy az általuk kidolgozott minőségi követelményeket alkalmazzák (lásd: minőségtervezés, gyártásengedélyezés, FMEA, MSA, SPC, stb.). Tehát a "régi" autóipari követelményrendszereknél nagy valószínűséggel csak az alapkövetelményeket leíró kézikönyvek (pl.: QS 9000: Quality System Requirements, Minőségügyi rendszer követelményei (harmadik kiadás, 1998)) szűntek meg, a kiegészítő kézikönyvek továbbra is alkalmazásban maradnak.

Amennyiben az Ön cége, szervezete autóipari vevőnek szállít, kötelező autóipari minőségirányítási rendszert bevezetnie, alkalmaznia, ez a beszállítás előfeltétele.
Mi úgy tudunk segíteni, hogy olyan autóipari beszállítói irányítási rendszereket építünk ki Önnél, amelyek nem csak megfelelnek a vevői szabványok követelményeinek, de elősegítik a maximális vevői elégedettség elérését.
Az autóipari irányítási rendszer kiépítésének időtartama a Megbízó nagyságától, humán erőforrás kapacitásától függően 6-12 hónap. A rendszer kiépítéshez és bevezetéshez Európai Uniós pályázati segítséget is igénybe lehet venni, mely a költségek maximum ötven százalékát is fedezheti. A pályázatok elkészítésében és beadásában segítséget nyújtunk.

További információkért keresse munkatársunkat: Katona László-t.
Telefon: 06-1/237-1330, 06-30-9708-849
E-mail: l.katona@ttq.hu

Kategóriák
Kiemelt képzések
Hírlevél

Ha az oldal felkeltette érdeklődését, kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy rendszeresen értesülhessen a fontos aktualitásokról.

Feliratkozás