Képzések



 

Képzési célok, tematikák, időtartamok

 
 
A honlapunk témakörök szerint tartalmazza az egyes képzések, tréningek célját, ajánlott résztvevői körét, a tematikát és az időtartamot. A tematikák és az időtartam természetesen a vevői elvárásokhoz igazítható, kiegészíthető, ezért ilyen igények esetén helyszíni megbeszélés és igényfelmérés alapján készítünk a megrendelőre szabott árajánlatot és tematikát. Új képzések, tréningek piros színnel kiemelve találhatóak meg a kiadványban.
 

Képzési formák, időpontok, árak

 
 
A képzéseinket, tréningeinket két formában tartjuk meg:

Központi képzések. A központi szervezésű képzéseink budapesti, illetve megfelelő számú jelentkező esetén vidéki helyszínen évente két alkalommal, tavaszi és őszi időpontokban kerülnek meghirdetésre. Ezt a képzési formát azok a partnereink választják, akik az egyes képzésekre két - három főt iskoláznak be. A központi szervezésű képzések időpontjait és árait honlapunkon a képzések leírása után találhatja meg, vagy amennyiben megírja nekünk elérhetőségét, megküldjük Önnek az aktuális képzési kínálatunkat. A képzések árai tartalmazzák az oktatáshoz szükséges jegyzeteket, a vizsgadíjat és az étkezéseket.

Kihelyezett képzések. A kihelyezett képzéseinket partnereinknél (az általuk biztosított, vagy igény estén általunk megszervezett helyszínen) tartjuk. Ez a képzési forma azoknak ajánlott, akik 5-20 főt iskoláznak be. Ezen képzéseink árait egyedi, személyre szabott árajánlataink tartalmazzák. Az árak tartalmazzák: a felkészült oktatók költségeit, az oktatáshoz szükséges jegyzeteket, esettanulmányokat, írásvetítőt, fóliákat, írószereket, az oktatók utazási költségeit. A képzések időpontjai a partnereink igényéhez alkalmazkodnak.
 

Kedvezmények, feltételek

 
 
Központi képzések esetén egy cégtől azonos képzésre három, vagy több fő jelentkezése esetén 10 % -os árengedményt adunk. Központi képzések esetén a képzések meghirdetett határideje előtt egy hónappal történő jelentkezés esetén 5 % -os árengedmény. Kihelyezett képzések esetén helyszíni felmérés alapján egyedi árajánlatot készítünk és a Megbízóink számára legkedvezőbb árat alakítjuk ki.

A képzések finanszírozásához igénybe vehető támogatások

Képzéseink a Munkaügyi Központnál nyilvántartott és elfogadott képzések. Érvényes felnőttképzési akkreditációval rendelkezünk (akkreditációs lajstromszámunk: AL-1338), ezért partnereink a szakképzési alap terhére visszaigényelhetik a képzés költségeit. A képzésen résztvevő hallgatókkal képzési szerződést kötünk.

A képzésekre való jelentkezés hallgatói feltételei

A képzésekre való jelentkezéseknél honlapunkon, vagy az aktuális képzési kínálatunk tájékoztatóban találhatóak meg az egyes képzésekre vonatkozó hallgatói részvétel képzettségi, végzettségi, szükséges szakmai tapasztalat feltételei.

A képzésekre való jelentkezés, árajánlatkérés

Amennyiben valamelyik képzésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, keressen meg bennünket, vagy küldje el online jelentkezését. Kihelyezett képzési igény estén küldje el online árajánlatkérését.
 
 
© 2007 Minden jog fenntartva! T&T Quality Engineering Kft. | 1038 Budapest, Kázmér u. 4. | Telefon: 1/237-1330 | Fax: 1/237-1335